Hírek részletei

Vissza

Fényes győzelemmel kezdett az SzNKK

Sokkal jobb volt ellenfelénél a másodosztályos udvarhelyi női csapat: Mester Zsolt tanítványai a második félidőben leiskolázták Târgoviște együttesét.

A vasárnap délelőtt lejátszott meccsen az SzNKK picit megilletődve kezdett, az első játékrész végén viszont káprázatos akciók után szerzett gyönyörű gólokat – a második játékrészben a különbség egyre nőtt a két gárda között, a mindössze nyolc mezőnyjátékost nevező vendégeknek gyakorlatilag nem volt közük a találkozóhoz.

Munteanu és Kerekes egyre-másra lőtték a gólokat, az ifiválogatott szélső kínai figurából, illetve cunderből is mattolt, az egész csapat jól játszott. Tavaly egyetlen győzelmet sem szerzett az együttes a felnőtt bajnokságban, most pedig rögtön egy nagyarányú diadallal nyitott.

Női A-osztályos bajnokság, C-csoport, 2. forduló
SZÉKELYUDVARHELYI NŐI KÉZILABDA KLUB–TÂRGOVIȘTE-i VSK 41–30 (18–14)

Városi Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Agliceriu Mariana (Prahova) és Turdean Mirabela (Marosvásárhely).

SZNKK: Bálint Anna (11 védés / 30 kapott gól) – KEREKES 11, MUNTEANU 8, Bálint Noémi, András 4, Mátis 4, Sándor 3. Csere: Voloncs, Mester Noémi 2, Major 4 (1), Lukács 2 (1), Fekete 1, Bálint Boglárka, Nagy, Szász Anita, Miklós Helén 2. Vezetőedző: Mester Zsolt.

TÂRGOVIȘTE: Șerban (6 védés / 40 kapott gól) – Liță 3 (1), Marinica 3, LIPIOASCĂ 8 (2), Ivanciu 4, DRĂGUȚ 6, Micu 2. Csere: Preda (0/1) – Bălașa 3, Ilie 1. Vezetőedző: Iancu Aurel.

Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–2, 15. p.: 7–8, 25. p.: 13–12, 32. p.: 21–15, 42. p.: 30–20, 55. p.: 38–27.

Kiállítások: 2, illetve 2 perc. 
Hétméteresek: 3/2 ill. 3/2.

Tooltip text
Következő mérkőzések
Főtámogató
Magyarország Kormánya
Támogatók