Hírek részletei

Vissza

Visszavágtunk Kolozsvárnak!

Küzdelmes meccsen törlesztett a Szejke Kolozsvár ellen a novemberi vereségért.   

A novemberi, első buboréktorna második fordulójában hidegzuhanyként érte a Szejkét a Kolozsvár elleni vereség – viszont felfoghatjuk úgy is, hogy tanultunk abból a meccsből, hiszen azóta minden lehetséges pontot megszereztünk, sőt nagyarányú győzelmeket aratott a Sipos Lóránt által irányított csapat. 

Az Universitatea és a Szejke mai meccsén egyből látszott, hogy sokkal nehezebb dolga lesz a Szejkének, mint tegnap Torda ellen, igen kiegyenlített volt az első tíz perc.

A Szejke ezt követően ellépett, négy góllal is vezetett, de a vendégcsapat néhány hibát kihasználva és szép támadást felépítve a játékrész végére kiegyenlített, sőt vezetett is, Komporály időn túli hetesből egyenlített. 

A második félidő még küzdelmesebbre sikerült, de voltak percek a játékrész közepén, amikor gyakorlatilag az történt, amit a Szejke játékosai akartak – Komporály, Kónya, Szabó és társaik teljesen leuralták a mezőnyt, a vendég együttes akkor csak szaladt az eredményért. Ám megint felzárkózott, így a végjátékban megint iszonyatos küzdelem jött ki, mindkét csapat nagyon odatette magát. Igen színvonalas találkozó végén végül megőrízte egy-két gólos előnyét a Szejke, sőt a végén háromra nőtt a különbség.  

Ezzel a meccsel talán az is eldőlt, hogy a Szejke első helyen végez a csoportjában, Segesvár és Kolozsvár a második, az elődöntő tornán való részvételt biztosító helyért küzdenek. Vasárnap 12 óra 40 perctől kezdődik a hétvégét lezáró meccsünk, az ellenfél a Temesvári Poli CSU fiatal együttese lesz.   

Férfi A-osztályos bajnokság, C-csoport, 9. forduló

SZÉKELYUDVARHELYI SZEJKE SK–KOLOZSVÁRI UNIVERSITATEA 31–28 (16–16)

Székelyudvarhelyi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Teodor Şerbu és Andrei Vasilescu (Bukarest).

SZEJKE SK: Orbán (3 védés / 14 kapott gól) – Komporály 11 (2), Mihály, Pál Szilárd 2, Szabó 3, Kónya 3, Jére 3. Csere: Jobb (6/14), Fekete 4, Csibi 3, Tăuțean 1, Tófalvi Krisztián 1, Katona. Vezetőedző: Sipos Lóránt.

KOLOZSVÁRI U: Vlad Coman (9/23) – Kereki, Coman Grigore, Laslo 2, Coman Alex 8, Draia 8 (5), Epure 2. Csere: Apostu (0/6) – Milășan 2, Hossu 4, Putnoky 1, Adoreanu 1. Vezetőedző: Vlagyimir Vojrodics.

Hétméteresek: 2/2 és 6/5.

Kiállítások: 12, illetve 4 perc.

Tooltip text
Következő mérkőzések
Főtámogató
Magyarország Kormánya
Támogatók