Csapat

Szejke SK

Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabda csapata, a Szejke SK 

A megszűnt SzKC helyett 2018 nyarán sikerült létrehozni Székelyudvarhely új felnőtt férfi kézilabdacsapatát. A Szejke Sport Klub benevezett a másodosztályú bajnokságba helyi támogatóknak köszönhetően. A Szejke SK-ba egyrészt olyan sportolók kerültek, akik az SzKC-ban is játszottak az elmúlt években (pl. Orbán Szilárd, Orbán Levente, Komporály Attila, Fekete Róbert, Kónya Hunor, Daninfeld Gabriel), másrészt az évek folyamán az utánpótlásban olyan szintre jutott fiatalok, akik már a felnőttek között is megállhatták a helyüket.

A hatcsapatos bajnokság alapszakaszában az együttes második helyen végzett a Segesvári VSK mögött, szenzációs meccsekkel ajándékozva meg közönségét. A Szejke részt vehetett a 2019 májusában Brassóban megrendezett négycsapatos elődöntő-tornán, ahol harmadik helyen végzett lett – az első évben azonban nem volt cél a feljutás. Létrejöttének első szezonjában a Szejke SK összesen húsz bajnoki mérkőzést játszott az alapszakaszban, hármat az elődöntő-tornán és egyet a Román Kupában – ez összesen 24 találkozó. A csapat 13-szor győzött, háromszor döntetlent játszott és nyolc alkalommal hagyta vereséggel a pályát. A meccsenkénti gólátlagunk majdnem eléri a 28 találatot.

A 2019-20-as szezont úgy kezdte a csapat, hogy célkitűzése a legfelsőbb osztályba jutás volt. A Szejkétől többen (Orbán Levente, Lázár Ádám, Daninfeld Gabriel, Váradi Csaba, Buguleț Tudor-Bogdan) különböző okok miatt távoztak, az együttes pedig olyan kézilabdázókat igazolt 2019 nyarán, akik szintén kötődtek Székelyudvarhelyhez, az ifjúsági éveiket itt töltötték: Mihály Zsolt és Balázs Botond a magyarországi Orosházáról igazoltak haza, Csibi Hunor pedig Brassóból jött vissza Udvarhelyre. 

A 2019-2020-as idényt a koronavírusjárvány kettétörte. A Szejke a 2019 szeptemberében megkezdődött és az idén márciusban befagyasztott bajnokságban százszázalékos teljesítménnyel állt a csoportja élén, matametikailag is megnyerve azt, holott az alapszakasz egynegyede még hátravolt. 12 mérkőzés után 12 győzelemmel, 36 ponttal és 435-323-as (+112-es) gólaránnyal állt csoportja élén, jóval megelőzve a második helyezett Torda Potaissa II.-őt, amelynek 19 pontja volt a bajnokság leállásakor. Abszolút fölényesen vezettünk, joggal várhattuk el azt hogy az együttes az elődöntő és a feljutási tornán is jól szerepel majd – ez nem történt meg, csapatunk közben nehéz anyagi helyzetbe került, amelyből Székelyudvarhely önkormányzata valamint helyi vállalkozások segítették ki.

A klub élén váltás történt, a Szejke SK ügyvezetője 2020 nyarán Győri István lett. 

A Szejke SK bővített játékoskerete

Kapusok: Csutak Zsolt, Jobb Lőrinc és Orbán Szilárd.
Mezőnyjátékosok: Csibi Hunor, Fekete Róbert, Hadnagy Lóránt, Jére Róbert, Katona Tamás, Komporály Attila, Kónya Hunor-Barnabás, Mihály Zsolt, Palatka Barna, Pál Szilárd, Szabó Benjámin, Szilveszter Bence, Tankó László, Tăuțean Angelo, Teiu Dănuț, Tófalvi Krisztián és Tófalvi Tamás.

Vezetőedző: Sipos Lóránt     

Erőnléti edző: Nagy Sándor  

Ügyvezető: Győri István

A csapat támogatói:

Székelyudvarhely Önkormányzata

Melinda Steel főtámogató

Impar, RDE Hargita, Elan Trio 

 

 

Játékosok

16
12
Jobb Lőrinc

kapus

11
Komporály Attila

átlövő

9
Pál Szilárd

irányító

10
Fekete Róbert

átlövő

14
Tankó László

átlövő

4
Tófalvi Tamás

átlövő

65
Csibi Hunor

szélső

19
Szabó Benjámin

átlövő

1
Csutak Zsolt

kapus

20
Katona Tamás

irányító

6
Jére Róbert

beálló

37
Mihály Zsolt

átlövő

18
Hadnagy Lóránt

beálló

17
3
Tăuțean Angelo

átlövő

98
5
Teiu Dănuț

beálló

8

Szakmai stáb

Sipos Lóránt

vezetőedző

Nagy Sándor

masszőr/gyógytornász